Múlt és jelen

A múlt értékei és a jelen technológiája

Ha nem is az ókorban, de valahol egy kis faluban 10 évvel ezelőtt…

Ha kaptok egy levelet egy utazási irodától, melyben görögországi utazásra hívnak Titeket, ki ne dobjátok!” – HAnita Rábcakapi Alkotótábor 2011

A projekt egy 2011-es Alkotótábori programon alapult. Mivel már akkor egyértelmű volt, hogy Görögország mint a kulturális élet és a tudományok alapjait meghatározó terület rengeteg lehetőséget és élményt rejt magában, nem volt kérdéses, hogy érdemes leporolni, a digitális lehetőségekhez aktualizálni és a középiskolai korosztályhoz igazítani az akkori ötleteket.

Célok

2020-as projekt céljainak megfogalmazásakor a korábbi tapasztalatok is beépítésre kerültek. Így Görögország multidiszciplináris megközelítésekor elsődlegesen az élményközpontú, felfedező tanulás, a valóban használható készségek és képességek fejlesztése és a témában való, a intenzív elmélyülés volt a cél.
Habár kézenfekvő az informatikus osztályokkal való munka a projektben, cél volt az is, hogy kihasználva a szakképző iskola adta lehetőségeket, miniprojektekkel több terület, akár másik szakképző intézmény tanulói is bekapcsolódjanak a munkába és a fejlesztésbe. A bekapcsolódó osztályok a saját, leendő szakmájuknak megfelelő feladatokat oldottak meg digitális környezetben.

A digitális tanrendre való váltás némiképp módosította ezt. Habár egyes célok, mint például a felfedező tanulás és a képességfejlesztés intenzívebbé tudott válni, az élményközpontúság csorbult. A karantén idején azonban új cél is lett: minél több, minél izgalmasabb feladattal összekovácsolni a projekt résztvevőit, legyőzni a fizikai távolságot, és csak az online térbe mozduljanak ki a tanulók, ne sodorják magukat és családtagjaikat veszélybe az utcán való csatangolással. Utazzanak csak virtuális keretek között – ott viszont szabadon.


Tantárgyak köre

  • magyar nyelv és irodalom,
  • történelem
  • komplex természettudomány
    • biológia
    • fizika
    • földrajz
  • élő idegen nyelv – angol,
  • matematika,
  • vizuális kultúra,
  • testnevelés
  • pénzügyi és vállalkozási ismeretek,
  • informatika (közismeret),
  • programozás (ágazati szakmai informatika)
  • ruhaipari gyártás előkészítés

Fejlesztési területek részletei


Évfolyamok és ágazatok

Informatika gazdasági informatikus
10. I osztály
11. I osztály

A megvalósításban közreműködtek
Informatika gazdasági informatikus
9. I osztály
KSZ/13. I osztály
KSZ/14. I osztály

Könnyűipar – női szabó
9. C osztály

Képző- és iparművészet – Grafikus
10. M osztály

Partneriskolák:
Soproni SzC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Rákóczy László szakoktató

Soproni SzC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma
Közlekedés, szállítmányozás, logisztika ágazat – logisztikai technikus
10. B osztály – Dömötör Péter
____________________________
Résztvevők száma: 112 fő


Időtartam

A projekt előkészítése

A korábbi élmények hatására idén már ősszel kérdezgették a gyerekek, lesz-e megint projekt. Meglepni őket tehát már nem lehetett, ezért már a projekt előkészületei során egyeztetés történt velük az időtartamról, munkamódszerekről, feltételekről és tervekről. Habár februárban kezdődött meg a projekt, ennek az időszaknak a feladatai a március 23-i hét alapozásának készültek.

Az első megbeszélés
A mi Trellonk…

A projekt során

Tervezet (amikor még nem tudtuk, mi vár a világra):
HomeOffice feladatok: 2020. március 19-ig
Aktív részvételen alapuló: 2020. március 23-26.

Megvalósult
Kontakt időszak: 2020. február 15. – 2020. március 13.
Online időszak: 2020. március 16. – 2020. május 18.

A tanulók számára 60 tanóra.

A projekt lezárása, utómunka

Tanulók számára: 2 × 45 perc
2020. május 18. – 2020. május 31.

A DiGreek ügynökség vezetősége

Horváth Anita
cégtulajdonos és projektmenedzser


Együttműködő partnerek

Kollégák

  • Horváthné Gyurisán Szabina – magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész, kommunikáció szakos szakember (újságíró)
  • Kocsisné Boros Otília – könnyűipari szakoktató
  • Folcz Tóbiás – faipari szakoktató
  • Gergácz Orsolya – iskola pszichológus
  • Végh-Szoják Mónika – angoltanár
  • Giczi Zsolt – testnevelő
A kollégák felkérése – mert nem csak a gyerekek szeretnek játszani 🙂

Városi partnerek