Hírek
2024. nov. 27.
Igazgatóság
Iskolatörténeti vetélkedő
Az iskolarendszerű szakképzés 150 éve kezdődött Sopronban iskolánk elődjében, valamint 30 éve annak, hogy Handler Nándor névét viseli intézményünk. Ezekről az évfordulókról egy vetélkedővel is megemlékeztünk.

Az iskolarendszerű szakképzés 150 éve kezdődött Sopronban iskolánk elődjében, valamint 30 éve annak, hogy Handler Nándor névét viseli
intézményünk. Ezekről az évfordulókról egy vetélkedővel is megemlékeztünk.
A „megmérettetésben” 14 osztály vett részt, háromfős csapatokban. A feladat két részből állt, előzetesen Handler Nándor munkáiról kellett kisfilmet
készíteni. Majd november 5-én egy vetélkedő keretén belül mutatták meg tudásukat a diákok. A vetélkedőn az iskola történetéhez kapcsolódó feladatok voltak, valamint az iskola épületében való tájékozottságról adhattak számot a résztvevők.
A következő eredmény született:
1. Domonkos Bálint, Papp Dániel, Tóth Zoltán (12. I)
2. Kondákor Ádám, Soós Luca, Ternay Boglárka (9. M)
3. Bedőcs Boglárka, Fejes Panka, Kiss Virág (12. K)
A film készítői különdíjat kaptak, a legjobb alkotást a 12. I készítette.
Ezúton is gratulálunk diákjainknak!
Humán munkaközösség
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Handleros tanulónk, Bálint Márk a 3. helyezett az angol fordító versenyen
A Handler 11/IN tanulója a 3. helyezett Angol nyelvből a Győrben rendezett Kossuth regionális fordító műszaki angol kategóriában.
2025. márc. 15.
Igazgatóság

A Sopron Lady Lions Club adománygyűjtő felhívása
“Töltsd meg a táskát, és a szíveket is megtöltöd reménnyel!” volt a mottója a Sopron Lady Lions Club adománygyűjtő felhívásának.
2025. márc. 11.
Igazgatóság

2025-ös Szakma Sztár Handleros fodrász döntőse
a 13/F osztály tanulója Bálint Alexa
2025. márc. 11.
Igazgatóság