Köszönjük támogatóink felajánlásait
Köszönjük támogatóink felajánlásait
a Handler Nándor Szakképzésért Alapítványi Bálra
Köszönjük támogatóink felajánlásait!
2024. január 20-án megrendezésre került az első Handler Nándor Szakképzésért Alapítványi Bál. Azzal a hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg, hogy legyen egy olyan esemény, ahol diákjaink szülei, tanárai, valamint már végzett tanulóink együtt tudnak tölteni pár felejthetetlen órát. A bált Kósa Éva igazgatónő nyitotta meg. A Soproni Szakképzési Centrum kancellárja - Králik Tibor - beszédében kiemelte, legfőbb feladatunk diákjaink támogatása, ennek érdekében szerveztük meg a bált is.
Az ünnepi fogások elfogyasztása után megnéztük diákjaink nyitótáncát, ezt követően pedig a mulatozásé volt a főszerep.
Minden erőfeszítés és igyekezet azonban semmi eredményt nem hozott volna, ha nem álltak volna az ügy mellé nagylelkű támogatóink - szakmai vállalkozások, magánszemélyek és szakmai szervezetek-, akik a tombolákat felajánlották. Nagy köszönet nekik!
Bízunk benne, hogy jövőre is szívesen jönnek immár a második Handler Nándor Szakképzésért Alapítványi Bálra!